2010. szeptember 29., szerda

Attila is felvonult a Széna téren

A mai napon került megrendezésre a Géniusz Kincskereső Show egyedi reklámkampánya, amelyben nem csak a péntek esti koncertet harsonázták be, hanem felhívták a figyelmet a környezettudatos életmódra is. A rendezvény szervezői és támogatói (köztük Attila is) egy hatalmas, három méter átmérőjű labdát gurított és vitt végig a Moszkva tértől a Széna téren keresztül a Millenáris Parkig, miközben a kikiáltó szerepében először Novák Péter, majd a Géniusz front embere, Oplasznik Péter hirdették a péntek esti, hazánkban egyedülálló, első ember- és környezettudatos rockzenei showt. A kis csapathoz többen csatlakoztak az utcáról, miközben a felvonuló művészek kis fákat osztogattak és szórólapokat osztogattak. A kezdeményezés mindenképpen figyelemre méltó és a reklám kivitelezése sem volt egy utolsó megoldás. Aki arra járt, garantáltan észrevett minket :) Fotók az eseményről:

http://ranafoto.hu/?p=1740

2010. szeptember 23., csütörtök

Azért vannak a jó barátok...

Ezzel a címmel kerül megrendezésre a New Orleans Music Clubban az az éjszakai koncert, amelynek fellépői Attila mellett Nagy Balázs, Andrádi Zsanett és Szemenyei János. 2010.10.22. 23h-tól veszi kezdetét a musical est. Folyamatosan bővülő információkkal szolgál a Facebook oldal.

2010. szeptember 22., szerda

Jézus beszámoló

Engedjétek meg nekem, hogy röviden én is írjak arról a Szupersztár előadásról, amin Attilát láttam. Először is maga az előadás tényleg modern, a szövegek nyersebbek, a vetített háttér is egy újfajta színházi ábrázolást mutat. Nekem személy szerint ismét megtetszett a darab zenéje és maga a rendezői koncepció (Jézus-Júdás és Mária viszonya főleg). A díszlettel nem voltam igazán kibékülve, nekem túl minimalista, a vetítés sem tudott mindig elrepíteni a vágyott helyszínre. A jelmezek egy része tetszik (Jézus autentikus viselete, Mária narancs színű, meleg árnyalatú ruhája, a papok kabátja) egy része nem (pl Júdás és Simon viselete... én valahogy megmaradtam volna az autentikus hatásnál ezen figurák esetében is).
Az az énekteljesítmény, amit ez a darab megkíván, nos egészen emberfeletti. Attila tökéletesen átugrotta a lécet, mit átugrotta, szárnyalt felette. Színészi ábrázolásban az elején még háborgó, emberi, gyarló Jézust alakít míg a Gethsemane után beletörődik sorsába és szinte fölényes közönnyel szemléli, mit akarja őt megmenteni egy olyan ember (Pilátus), akinek igazából nincs is beleszólása a dolgok folyásába, hiszen minden eldöntetett már az égben. Amit a fináléban a kereszten művel... Arra pedig nincs is szó. Semmi éneklés, falzett, erő nem kell már oda, csak a puszta megadás és fájdalom. Mindezt halk szavakkal, gyászba lökve az embert mondja el.
Sasvári Sándort emelném még ki, aki Jézusból immár Pilátussá avanzsálva találta el tökéletesen ezt a szerepet. A Pilátus álma című dalban ijedt, gyengéd, míg a következő színrelépésétől kezdve őrült szenvedéllyel próbálja kiemelni Jézust a halál karmaiból. Neki is csak gratulálni tudok!

Sajtóra fel!

Keressétek az alábbi sajtóorgánumokat és könnyen Attilára lelhettek: Népszava (ma a címlapon!), Helyi Téma (most és a jövő héten is), Budai Polgár, továbbá a rádiók közül: Lánchíd rádió (ma!), valamint spotként: Neo Fm, Gazdasági Rádió és még a Duna Tv is!

Népszava


2010. szeptember 19., vasárnap

Jézus Krisztus Szupersztár premier

Tegnap volt Attila Jézus Krisztus Szupersztár premierje a Madáchban. Igaz, én a magam részéről már kétszer is láttam vele, de mind a két alkalomkor fotóztam, így az igazi premier nekem is tegnap volt. Ahogy az várható volt testét-lelkét beleadta az előadásba, de úgy érzem, ezt szavakkal nem lehet igazán visszaadni. Sok mindent előre tudtam már, mikor odamentem megnézni. Például azt, hogy Attila egy sokkal emberibb Jézust akar megformálni. Azt, hogy sokat merít majd a megélt tapasztalataiból. Azt is tudtam, hogy hangilag mindent bele fog adni, és ha beleszakad is, de végigcsinálja majd hibátlanul az egészet. Én mégis nagyon izgultam végig. Drukkoltam, hogy minden rendben legyen, kijöjjön szépen minden hang, ne legyen semmi baj. És persze így is lett.


Nehezen rázódtam bele az eseményekbe, talán csak a második felvonásra sikerült igazán. Addig leginkább azokon az apró részleteken csodálkoztam, amiket fotózás közben nem vettem észre. A vetített hátterek, a táncosok, minden, ami az objektíven kívül esett és így egészében sokkal teljesebb képet alkotnak. De aztán eljött a második felvonás.


Mindjárt az utolsó vacsorával indul ugye, amit követ a Getshemané szóló. Azt hiszem, ha semmi mást nem énekelne ebben a darabban, csak ezt az egy dalt, akkor is újra és újra megnézném. Egyszerűen az a dal önmagában egy hihetetlen katarzis! Mikor először fotóztam ez alatt a dal alatt, döbbentem néztem vissza a képeket. Attila szemei haragtól izzottak. Hihetetlen energiákat mozgat meg alatta, és ahogy fokozódik az egész, az ember azt veszi észre, hogy egyre gyorsul a szívverése és a végén már szinte remeg az indulattól. És közben ott van az az ember a színpadon. Egyedül, meggyötörten, sorsa súlyától szenvedve. El kell fogadnia, hogy a halál vár rá és mindezt miért?! Értünk... ott van abban az egy imában minden. És ott van Attila szemében, az arcán, a testbeszédében.


Ebben a darabban hihetetlen erővel mutatkozik meg a színészi tehetsége. Egy színes skála az egész. Van boldogság és szeretet a Hozsanna résznél, van elhagyatottság a Templom és a Leprások résznél, kétségbeesés, aztán düh a Getshemanéban, majd halálos higgadtság és elfogadás a meghurcoltatás alatt. És a végén, a kereszten az a néhány mondat... Ó te jó ég, annál a résznél úgy éreztem, mintha fulladnék... éreztem, ahogy fájdalmat okoz minden egyes szó. Leírhatatlan fájdalom, aztán a döbbent, néma csend, mikor mindez véget ért. Az ember hirtelen levegőt se mert venni... "övé haldokló szavam...a többi néma csend..."- ahogy Hamlet mondja halálánál. Úgy gondolom, ha nem lenne a végén az a repíz és taps rend a pörgős dalokkal, mind magunkba omolva térnénk haza az előadásról. Én sok mindent éreztem már előadás után… örömet, vidámságot, bánatot, letörtséget… általában, éppen ahogy végződött az adott előadás. De most egy egészen más érzés volt bennem… hála. Hálás voltam és vagyok is azért, hogy részese lehettem.

2010. szeptember 16., csütörtök

Szupersztár anyagok

Olvassbele.hu képgaléria, Rana képgaléria 1. illetve 2, Viva la Musical! galéria, Musical Club fotók, Madách Színház fotói. Stop.hu videó. MAdách tv riport a Videók aloldalon.

2010. szeptember 10., péntek

Attila játszási napjai (Jézus Krisztus Szupersztár)

Szeptember: 15.,19óra,Madách Színház: Jézus Krisztus Szupersztár (nyilvános főpróba)
18.,19óra,Madách Színház: Jézus Krisztus Szupersztár ( premier )
22.,19óra, Madách Színház: Jézus Krisztus Szupersztár
25.,19óra, Madách Színház: Jézus Krisztus Szupersztár
26.,15óra, Madách Színház: Jézus Krisztus Szupersztár
30.,19óra, Madách Színház: Jézus Krisztus Szupersztár
Október: 2.,15óra, Madách Színház: Jézus Krisztus Szupersztár
4.,19óra, Madách Színház: Jézus Krisztus Szupersztár

2010. szeptember 3., péntek

Zrínyi 1566 - Szigetvár

Meg kell engednetek egy teljesen személyes bejegyzést, ugyanis a tegnap esti Zrínyi előadás akkora hatással volt rám, hogy elengedhetetlen késztetést érzek a megosztására. De legalábbis az élmény halvány érzékeltetésére. Azért is elnézést kérek, hogy ez nem elsősorban Attiláról fog szólni, hanem összességében a darabról.
Nos, tudni kell, hogy én Egerben ugye bár csak a felét (illetve kicsivel több, mint a felét) láthattam csupán az előadásnak és azt is megjegyezném, hogy egy éve vártam a pillanatra, hogy végre részese lehessek ennek az egésznek. Attila jó voltából ez idén, Szigetváron végre beteljesült. Hogy mégis a rajongókhoz hű legyek, igyekszem kitérni minden őt érintő részletre is. Kezdeném is rögtön a mikrofon próbával, ami éppen akkor folyt, mikor mi odaértünk a nézőtérre. A táncos lányok nagy örömmel fogadták kedvencünk bolondozását a színpadon, aki a South Parkból ismert Jacko utánzattal melegítette be a hangszálait. (Aki esetleg nem tudná, Attila szinkronizálta azt a karaktert, ami a 8. évad 10. részében található emlékeim szerint) Miután mindenki jól kiszórakozta magát, és befejezték a próbát is, lassan kezdett beszivárogni a néző közönség. Sajnos azt kell, hogy mondjam, nagyon kevesen voltunk, talán a negyede, kicsivel több, ha megtelt a nézőtérnek. Ám annál lelkesebbek voltak a végére (egy kis elővezetés után a részemről :P ).
Nem fogom leírni jelenetről jelenetre az előadást, bár tudnék minden momentumában dicsérni valót találni. Inkább szereplőnként jellemeznék. Kezdjük is az elején.
Nem titok, én nem vagyok Sasvári Sándor rajongója, a Fantomban kifejezetten nem szeretem, ebben az előadásban azonban olyan színvonalon, átéléssel, gyönyörűen énekelt, hogy le a kalappal. Mindvégig ő maga volt Zrínyi Miklós és olyan csodálatosan részese volt a cselekményeknek, hogy az embert teljesen magával ragadta. Mind a lírai, mind a rockos dalokban szívet megtöltően szólt a hangja. Ha kellett vele ütöttem a ritmust, járt a lábam, a fejem alig bírtam a helyemen maradni, máskor pedig szorongva vontam össze magamon a kabátom úgy érezvén, az ő szenvedése az enyém is. Lenyűgözött! Úgy gondolom, ez a szerep Sasié. Ő maga Zrínyi gróf. Minden tiszteletem az övé!
Következőként had vegyem előre az új beállókat, hiszen néhányan talán tudjátok, hogy Vermes Tímea az elmúlt hetekben adott életet kisbabájának, így ki kellett szállnia a produkcióból. Füredi Nikolett váltotta, aki azt kell, hogy mondjam, méltó utódként lépett színpadra. Azt leszögezném, hogy alapvetően másképp formázta meg a gróf feleségének karakterét. Sokkal szenvedélyesebb, kétségbeesettebb volt. Nagy szólójában teljesen kikelt magából, de úgy, hogy szerintem ez nem ment a dal rovására. Gyönyörű hangú énekesnő, de nem opera a fő irányzata, ezáltal annál a duettnél, ahol a váron kívül a dombtetőn áll és énekel, - itt Topsy egy varázslatos áriát szokott előadni- ő egyszerűen megismételte Sasival a versét. Nem gondolom, hogy emiatt kevesebb lett volna, csak a megszokás miatt szúrt szemet (vagyis fület inkább).
A másik új arc Szomor György volt, aki a Jézus premierjére készülő Feke Pált váltotta. Igazából nem egy nagy szerep, két dal, sőt inkább másfél összesen, de meghatározó karakter és nagyon ütős száma van. A "Magyar vagyok" című nóta lehengerlő tud lenni a megfelelő előadásban. Nos, bevallom én eleve negatívan álltam hozzá Gyurihoz, hiszen csak a nőiesebb, lágyabb hangját ismertem, így elképzelni sem tudtam, hogyan lenne képes Pali karcos hangja utána megszólaltatni ezt a dalt. De rám cáfolt. Nem mondom, hogy nagyon lenyűgözött, mert úgy éreztem túlzásba vitte a hangjának a torzítását, de mindenképp értékelem, hogy ennyire igyekezett megkeményíteni, eldurvítani saját hanghordozását ehhez a szerephez. Talán idővel, több előadás után megtalálja majd az aranyközéputat a lágy és a torzított hang között. Addig is én visszavárom Feke Palit ebbe a karakterbe. (De megjegyezném így, zárójelben, hogy édesapámnak pont ez a nyers, erőlködő hang, ami tetszett benne és szerinte jobb volt a cd-n hallott Palinál. Perszer ő nem látta élőben, így a véleménye némiképpen egyoldalú)
A következő személy, aki rám nagy hatással volt Beleznay Endre. Lássuk be, szerintem őt mindenki komikusként ismeri, én is csupán olyan szerepekben láttam, de itt nagyon is drámai. Ő csupán egy török nemes, de valahogy mindvégig érezhető benne a kettősség. Nem eltökélt szándéka a szigetvári vár lerombolása, de egy szerencsétlen helyzet miatt erre kényszerül. Attila mellett ő az egyik narrátor. Szerintem zseniálisan játszott. Végig éreztem benne az érzelmek különböző skáláját. Kicsinyes, meghunyászkodó, kemény, intelligens, megfontolt, aztán az a pont, mikor megtudta, hogy a várvédők ölték meg saját feleségeiket, asszonyaikat, az az őszinte döbbenet, megvetés és harag... ahogy üvöltötte, hogy : "Barbárok!" Én komolyan mondom a földbe gyökerezett a lábam. Úgy hiszem nagyszerű gondolat volt őt alkalmazni erre a szerepre, mert tényleg sokoldalú színész és ezt itt be is bizonyította. Érdekességként megjegyezném, hogy Egerben helyett a rendező, Moravetz Levente játszott, és bár ő is rendkívül érdekesen adta elő szerepét, Endre sokkal jobb volt.
Szereplők közül csupán egy ember maradt, akiről írnom kell, és ez természetesen Attila. Bár alapvetően azt gondoltam, hogy jól áll neki ez a szerep, és jól teljesít benne, ennél sokkal többről van szó. Ahogy azt az egri elemzésemben is írtam, az ő karaktere az igazán gyarló, de bűnbánó ember. És emiatt sokkal közelebbinek érzem magamhoz, mint bármelyik más figurát. Ebben a darabban Cserenkó Ferenc szeret, gyűlöl, harcol, buzdít, alkudozik, kincset remél, de végül Halál lesz az ára. Sok hibát elkövet, de mind végig egyenes gerinccel, a teljes felelősséget vállalva áll a színpadon. Az egyetlen túlélő. Ezzel a teherrel élni nem könnyű. Barátai, szerelme hal meg. És neki el kell mondania a történetet. Fantasztikus a rendezés, ahogy mind a török, mind a bécsi udvarnak mesél párhuzamosan, mégis külön-külön idősíkon és persze közben át is éli a történteket. Érdekes, de én ebben a darabban sokkal inkább emelném ki Attila prózai és színészi képességeit, mint énektudását. Mind tisztában vagyunk vele, hogy hangilag nem okozhat különösebb csalódást, főleg, mivel nem is igen van szólója, végig duettezik, illetve kvartettezik. Ám, amit színészként teljesít, az mindenképpen elismerésre méltó. Ahogy Beleznaynál is mondtam, az érzelmek széles skáláját eleveníti meg. Boldog, haragos, szomorú, kétségbeesett, küzdelemre éhes, merész, aztán meggyötört egy hirtelen váltással. Nekem az egyik kedvenc részem, mikor mind a két hatalom számon kéri rajta Zrínyi cselekedeteinek miértjét, és ő egyre csak azt feleli: "Nem tudom, uram." És ez elhangzik vagy háromszor, négyszer, de minden alkalommal más hangsúllyal és ezáltal más jelentéstöltettel... döbbenetes. Kellett már Attilának ez a szerep, kellett, hogy megmutassa, hogy ő jó prózai színész is, ha kell. Azt kívánom, bár kapna még sok ilyen szerepet!
Jelenetek közül nagyon sokat, túl sokat kéne kiemelnem és leírnom, ezért inkább igyekszem azokat elmondani, amik a legnagyobb hatással voltak rám.
Ilyen volt Zrínyi búcsúja a feleségétől. Megható, szívszorító jelenet. Az őszinte szeretet járta át a színpadot és nem Sasvári Sándort láttam Füredi Nikivel, hanem a férfit, aki hazájáért a halálba megy, ám előtte még biztonságba küldi azokat, akik a legfontosabbak számára, fiát és feleségét. Gyönyörű volt. Nem volt benne semmi túlzó, semmi jajveszékelés, vagy hiszti. Az egyszerű, csendes búcsú.
Aztán szintén egy ehhez hasonló jelenet, mikor Kata szerelmet vall Ferencnek, Attila szerelmi duettje. Az, hogy a lány fiatal, ártatlan és épp a háború közepén, a végső kétségbeesésben mondja el a kamarásnak, hogy szereti... a halál torkában állnak mind, de jut-e még egy kis cseppnyi boldogság ezekben az időkben? A dal, ami a szerelemről és a végső lemondásról szól. Itt volt az első olyan pillanat, amikor elszorult a torkom és nyeltem a könnyeim. Sokféle szerelmi duettet, jelenetet láttam már, de ez annyira életszerű volt és reménytelenségében annyira közel került hozzám, hogy teljesen kifacsarta a szívem. És persze ezt követően jött a legfájdalmasabb, legkeményebb, legkétségbeesettebb pont, a várban lévő nők halála. A mondat, hogy: "Nem kerülhetnek török kézre." És egy szörnyű megoldás megszületése. Ez volt az a helyzet, amire még a török vezér is azt mondta, barbárság. Bennem is egyik felem elítéli, másik megérti. És ha felteszem a kérdést, én meg tudtam-e volna tenni, hogy megölöm a szerelmem azért, hogy ne az ellenség karmaiba kössön ki... nem tudom a választ. Valószínűleg nem. Ahogy az Attila által alakított Cserenkó Ferenc sem volt rá képes. De az a színpad kép, ahogy szól az a szívfájdító dal és látom, ahogy az egymást átölelő párok között a lányok sorra hanyatlanak kedvesük karjaiba... nem tudtam már visszafojtani a könnyeim. Úgy éreztem, mintha két kézzel szorítanék a mellkasomat. Döbbenetes volt, fájdalmas, felemésztő. Aztán felcsillan a remény, hogy talán a fiatal lány túléli, hiszen párja nem képes megtenni... de jön a váratlan fordulat, a katakombákba, ahová a lány rejtőzött a szakácsnővel felrobban. Ők maguk robbantják fel és Cserenkő Ferenc az, aki ezt előidézi azzal, hogy a törököt beküldi. Nem volt választása, az ellenség így is megtalálta a helyet és ő nagyon jól tudta, hogy ha bemennek oda, az asszony felrobbantja majd, hogy ne kerüljenek török kézre. Ez a legfájdalmasabb rész. Én nem igazán tudom szavakkal kifejezni, de most, hogy leírom... most is érzem, hogy szorít és kínoz az emlék.
Ez az előadás egy emlék. Egy emlék olyan eseményekre, ami a mi múltunk volt. Ott ültünk tegnap, ahol a végső küzdelem folyt. Kívülálló voltam egy véres múltidézésen, de részesévé váltam egy reménytelen történetnek. És mégsem bánatot, elutasítást érzek, hanem hálát. Hálás vagyok azért, hogy a részese lehettem, hogy ott voltam, láttam és átéltem. Talán csak egy ilyen meghatározó színházi élményem volt eddigi életem során és az a Fantom. Aki ismer, tudja, hogy ezzel a kijelentéssel mindent elmondtam erről a darabról. Nem vagyok költő, sem jó író, de ha csak egy pillanat erejéig, de sikerült átadnom a tegnapi érzéseim egy apró töredékét is, már megérte.


2010. szeptember 2., csütörtök