2010. szeptember 3., péntek

Zrínyi 1566 - Szigetvár

Meg kell engednetek egy teljesen személyes bejegyzést, ugyanis a tegnap esti Zrínyi előadás akkora hatással volt rám, hogy elengedhetetlen késztetést érzek a megosztására. De legalábbis az élmény halvány érzékeltetésére. Azért is elnézést kérek, hogy ez nem elsősorban Attiláról fog szólni, hanem összességében a darabról.
Nos, tudni kell, hogy én Egerben ugye bár csak a felét (illetve kicsivel több, mint a felét) láthattam csupán az előadásnak és azt is megjegyezném, hogy egy éve vártam a pillanatra, hogy végre részese lehessek ennek az egésznek. Attila jó voltából ez idén, Szigetváron végre beteljesült. Hogy mégis a rajongókhoz hű legyek, igyekszem kitérni minden őt érintő részletre is. Kezdeném is rögtön a mikrofon próbával, ami éppen akkor folyt, mikor mi odaértünk a nézőtérre. A táncos lányok nagy örömmel fogadták kedvencünk bolondozását a színpadon, aki a South Parkból ismert Jacko utánzattal melegítette be a hangszálait. (Aki esetleg nem tudná, Attila szinkronizálta azt a karaktert, ami a 8. évad 10. részében található emlékeim szerint) Miután mindenki jól kiszórakozta magát, és befejezték a próbát is, lassan kezdett beszivárogni a néző közönség. Sajnos azt kell, hogy mondjam, nagyon kevesen voltunk, talán a negyede, kicsivel több, ha megtelt a nézőtérnek. Ám annál lelkesebbek voltak a végére (egy kis elővezetés után a részemről :P ).
Nem fogom leírni jelenetről jelenetre az előadást, bár tudnék minden momentumában dicsérni valót találni. Inkább szereplőnként jellemeznék. Kezdjük is az elején.
Nem titok, én nem vagyok Sasvári Sándor rajongója, a Fantomban kifejezetten nem szeretem, ebben az előadásban azonban olyan színvonalon, átéléssel, gyönyörűen énekelt, hogy le a kalappal. Mindvégig ő maga volt Zrínyi Miklós és olyan csodálatosan részese volt a cselekményeknek, hogy az embert teljesen magával ragadta. Mind a lírai, mind a rockos dalokban szívet megtöltően szólt a hangja. Ha kellett vele ütöttem a ritmust, járt a lábam, a fejem alig bírtam a helyemen maradni, máskor pedig szorongva vontam össze magamon a kabátom úgy érezvén, az ő szenvedése az enyém is. Lenyűgözött! Úgy gondolom, ez a szerep Sasié. Ő maga Zrínyi gróf. Minden tiszteletem az övé!
Következőként had vegyem előre az új beállókat, hiszen néhányan talán tudjátok, hogy Vermes Tímea az elmúlt hetekben adott életet kisbabájának, így ki kellett szállnia a produkcióból. Füredi Nikolett váltotta, aki azt kell, hogy mondjam, méltó utódként lépett színpadra. Azt leszögezném, hogy alapvetően másképp formázta meg a gróf feleségének karakterét. Sokkal szenvedélyesebb, kétségbeesettebb volt. Nagy szólójában teljesen kikelt magából, de úgy, hogy szerintem ez nem ment a dal rovására. Gyönyörű hangú énekesnő, de nem opera a fő irányzata, ezáltal annál a duettnél, ahol a váron kívül a dombtetőn áll és énekel, - itt Topsy egy varázslatos áriát szokott előadni- ő egyszerűen megismételte Sasival a versét. Nem gondolom, hogy emiatt kevesebb lett volna, csak a megszokás miatt szúrt szemet (vagyis fület inkább).
A másik új arc Szomor György volt, aki a Jézus premierjére készülő Feke Pált váltotta. Igazából nem egy nagy szerep, két dal, sőt inkább másfél összesen, de meghatározó karakter és nagyon ütős száma van. A "Magyar vagyok" című nóta lehengerlő tud lenni a megfelelő előadásban. Nos, bevallom én eleve negatívan álltam hozzá Gyurihoz, hiszen csak a nőiesebb, lágyabb hangját ismertem, így elképzelni sem tudtam, hogyan lenne képes Pali karcos hangja utána megszólaltatni ezt a dalt. De rám cáfolt. Nem mondom, hogy nagyon lenyűgözött, mert úgy éreztem túlzásba vitte a hangjának a torzítását, de mindenképp értékelem, hogy ennyire igyekezett megkeményíteni, eldurvítani saját hanghordozását ehhez a szerephez. Talán idővel, több előadás után megtalálja majd az aranyközéputat a lágy és a torzított hang között. Addig is én visszavárom Feke Palit ebbe a karakterbe. (De megjegyezném így, zárójelben, hogy édesapámnak pont ez a nyers, erőlködő hang, ami tetszett benne és szerinte jobb volt a cd-n hallott Palinál. Perszer ő nem látta élőben, így a véleménye némiképpen egyoldalú)
A következő személy, aki rám nagy hatással volt Beleznay Endre. Lássuk be, szerintem őt mindenki komikusként ismeri, én is csupán olyan szerepekben láttam, de itt nagyon is drámai. Ő csupán egy török nemes, de valahogy mindvégig érezhető benne a kettősség. Nem eltökélt szándéka a szigetvári vár lerombolása, de egy szerencsétlen helyzet miatt erre kényszerül. Attila mellett ő az egyik narrátor. Szerintem zseniálisan játszott. Végig éreztem benne az érzelmek különböző skáláját. Kicsinyes, meghunyászkodó, kemény, intelligens, megfontolt, aztán az a pont, mikor megtudta, hogy a várvédők ölték meg saját feleségeiket, asszonyaikat, az az őszinte döbbenet, megvetés és harag... ahogy üvöltötte, hogy : "Barbárok!" Én komolyan mondom a földbe gyökerezett a lábam. Úgy hiszem nagyszerű gondolat volt őt alkalmazni erre a szerepre, mert tényleg sokoldalú színész és ezt itt be is bizonyította. Érdekességként megjegyezném, hogy Egerben helyett a rendező, Moravetz Levente játszott, és bár ő is rendkívül érdekesen adta elő szerepét, Endre sokkal jobb volt.
Szereplők közül csupán egy ember maradt, akiről írnom kell, és ez természetesen Attila. Bár alapvetően azt gondoltam, hogy jól áll neki ez a szerep, és jól teljesít benne, ennél sokkal többről van szó. Ahogy azt az egri elemzésemben is írtam, az ő karaktere az igazán gyarló, de bűnbánó ember. És emiatt sokkal közelebbinek érzem magamhoz, mint bármelyik más figurát. Ebben a darabban Cserenkó Ferenc szeret, gyűlöl, harcol, buzdít, alkudozik, kincset remél, de végül Halál lesz az ára. Sok hibát elkövet, de mind végig egyenes gerinccel, a teljes felelősséget vállalva áll a színpadon. Az egyetlen túlélő. Ezzel a teherrel élni nem könnyű. Barátai, szerelme hal meg. És neki el kell mondania a történetet. Fantasztikus a rendezés, ahogy mind a török, mind a bécsi udvarnak mesél párhuzamosan, mégis külön-külön idősíkon és persze közben át is éli a történteket. Érdekes, de én ebben a darabban sokkal inkább emelném ki Attila prózai és színészi képességeit, mint énektudását. Mind tisztában vagyunk vele, hogy hangilag nem okozhat különösebb csalódást, főleg, mivel nem is igen van szólója, végig duettezik, illetve kvartettezik. Ám, amit színészként teljesít, az mindenképpen elismerésre méltó. Ahogy Beleznaynál is mondtam, az érzelmek széles skáláját eleveníti meg. Boldog, haragos, szomorú, kétségbeesett, küzdelemre éhes, merész, aztán meggyötört egy hirtelen váltással. Nekem az egyik kedvenc részem, mikor mind a két hatalom számon kéri rajta Zrínyi cselekedeteinek miértjét, és ő egyre csak azt feleli: "Nem tudom, uram." És ez elhangzik vagy háromszor, négyszer, de minden alkalommal más hangsúllyal és ezáltal más jelentéstöltettel... döbbenetes. Kellett már Attilának ez a szerep, kellett, hogy megmutassa, hogy ő jó prózai színész is, ha kell. Azt kívánom, bár kapna még sok ilyen szerepet!
Jelenetek közül nagyon sokat, túl sokat kéne kiemelnem és leírnom, ezért inkább igyekszem azokat elmondani, amik a legnagyobb hatással voltak rám.
Ilyen volt Zrínyi búcsúja a feleségétől. Megható, szívszorító jelenet. Az őszinte szeretet járta át a színpadot és nem Sasvári Sándort láttam Füredi Nikivel, hanem a férfit, aki hazájáért a halálba megy, ám előtte még biztonságba küldi azokat, akik a legfontosabbak számára, fiát és feleségét. Gyönyörű volt. Nem volt benne semmi túlzó, semmi jajveszékelés, vagy hiszti. Az egyszerű, csendes búcsú.
Aztán szintén egy ehhez hasonló jelenet, mikor Kata szerelmet vall Ferencnek, Attila szerelmi duettje. Az, hogy a lány fiatal, ártatlan és épp a háború közepén, a végső kétségbeesésben mondja el a kamarásnak, hogy szereti... a halál torkában állnak mind, de jut-e még egy kis cseppnyi boldogság ezekben az időkben? A dal, ami a szerelemről és a végső lemondásról szól. Itt volt az első olyan pillanat, amikor elszorult a torkom és nyeltem a könnyeim. Sokféle szerelmi duettet, jelenetet láttam már, de ez annyira életszerű volt és reménytelenségében annyira közel került hozzám, hogy teljesen kifacsarta a szívem. És persze ezt követően jött a legfájdalmasabb, legkeményebb, legkétségbeesettebb pont, a várban lévő nők halála. A mondat, hogy: "Nem kerülhetnek török kézre." És egy szörnyű megoldás megszületése. Ez volt az a helyzet, amire még a török vezér is azt mondta, barbárság. Bennem is egyik felem elítéli, másik megérti. És ha felteszem a kérdést, én meg tudtam-e volna tenni, hogy megölöm a szerelmem azért, hogy ne az ellenség karmaiba kössön ki... nem tudom a választ. Valószínűleg nem. Ahogy az Attila által alakított Cserenkó Ferenc sem volt rá képes. De az a színpad kép, ahogy szól az a szívfájdító dal és látom, ahogy az egymást átölelő párok között a lányok sorra hanyatlanak kedvesük karjaiba... nem tudtam már visszafojtani a könnyeim. Úgy éreztem, mintha két kézzel szorítanék a mellkasomat. Döbbenetes volt, fájdalmas, felemésztő. Aztán felcsillan a remény, hogy talán a fiatal lány túléli, hiszen párja nem képes megtenni... de jön a váratlan fordulat, a katakombákba, ahová a lány rejtőzött a szakácsnővel felrobban. Ők maguk robbantják fel és Cserenkő Ferenc az, aki ezt előidézi azzal, hogy a törököt beküldi. Nem volt választása, az ellenség így is megtalálta a helyet és ő nagyon jól tudta, hogy ha bemennek oda, az asszony felrobbantja majd, hogy ne kerüljenek török kézre. Ez a legfájdalmasabb rész. Én nem igazán tudom szavakkal kifejezni, de most, hogy leírom... most is érzem, hogy szorít és kínoz az emlék.
Ez az előadás egy emlék. Egy emlék olyan eseményekre, ami a mi múltunk volt. Ott ültünk tegnap, ahol a végső küzdelem folyt. Kívülálló voltam egy véres múltidézésen, de részesévé váltam egy reménytelen történetnek. És mégsem bánatot, elutasítást érzek, hanem hálát. Hálás vagyok azért, hogy a részese lehettem, hogy ott voltam, láttam és átéltem. Talán csak egy ilyen meghatározó színházi élményem volt eddigi életem során és az a Fantom. Aki ismer, tudja, hogy ezzel a kijelentéssel mindent elmondtam erről a darabról. Nem vagyok költő, sem jó író, de ha csak egy pillanat erejéig, de sikerült átadnom a tegnapi érzéseim egy apró töredékét is, már megérte.


3 megjegyzés:

  1. Ez a leírás tökéletes erről a darabról.Ugyanis abban a kivételes szerencsében részesülhettem, hogy szeptember 2-án este , tehát előtte nap láttam ezt az előadást Szigetváron. Lenyűgöző és felemelő volt nemcsak a történet, hanem a zene és természetesen a szereplők is.Sasvári fenomenális volt, Attila pedig olyan, mint amit már megszoktunk tőle:egyszerűen nagyszerű.
    A Fantomot egyébként nem hiszem hogy felül lehet múlni.Kétszer láttam már az előadást (természetesen Attilával)és az a csúcs, minden más csak mögé sorolható.De nagyon örülök, hogy a Zrínyi 1566-ot is láthattam, felejthetetlen volt!
    Marianna

    VálaszTörlés
  2. Szeptember 1-én láttam a "Zrínyi 1566"-ot, mely felejthetetlen élményt nyújtott. Rana bejegyzésével teljes mértékig egyetértek, szinte az én érzéseimet láttam "papírra vetve", a vélemény olvasásakor. Sajnos nekem nem volt összehasonlítási alapom, mivel csak a szeptember 1. előadást láttam, de remélem, hogy nem utoljára. Nagyon tetszett minden alakítás, Sasvári valóban tökéletes Zrínyi volt. Attila a korábbiakhoz hasonlóan teljesen "elvarázsolt",a gondolataim még mindíg a szerda esti előadás körül forognak.
    A szerda esti előadáson szinte teltház volt. Ennek ellenére - megítélésem szerint - a közönség részéről sokkal nagyobb elismerésre méltó lett volna az előadás.

    VálaszTörlés