2010. június 16., szerda

Szösszenet

2009. szeptember 2. Zrínyi 1566, Szigetvár. Számomra innen datálódik az Attila iránti rokonszenv. Bár ha azt nézzük, korábban a Sztárcsinálókban illetve a Magyar Színházban már láthattam őt az István, a királyban Torda, illetve a Mi jöhet még?!-ben Billy szerepében. Az utóbbiban főleg a tánctudását és a komikusi vénáját értékeltem. :D
Nade visszatérve a Zrínyihez... Attila szerepe, Cserenko Ferenc kamarás talán az egyetlen figura, aki túlélve a szigetvári veszedelmet elmeséli a történéseket. Mindezek mellett ő az a szereplő, akinek nincs olyan eredeti értelemben vett szóló dala, viszont több duettet énekel és szinte végig a színpadon van, valamint sok a prózája. Ez a szerep tehát kimerítő, és mivel tipikus közönségkedvenc szóló dala sincs, ezért talán az egyik legnehezebb karakter is. Nekem mégis Cserenko lett a kedvenc szereplőm Lahib mellett, akit másik nagy kedvencem, Feke Pál játszott.
Innentől kezdve nem nagyon volt megállás. 2009. novemberében először nézhettem meg Az Operaház fantomját Attila főszereplésében. Két oldalát emelném ki az általa megszemélyesített Fantomnak: az ironikus vénáját és a drámai szerepmegformálást. Nagyon tetszik az a sok apró geg, amit Fantomként előad a darabban. Például amikor La Carlottát figurázza ki a "Béékaa??" megszólalásával, amit olyan elnyújtottan mond. :D A másik oldal pedig a Fantom tragikus sorsának felfedése, főleg az utolsó jelenetekben. Lehetetlen nem megkönnyezni.
Ezután ismét a Mi jöhet még?! következett a kótyagos Billy-vel, majd a Macskafogó gonosz Tájfölje. Mindkettő zseniális! :D
A Leányvásár operettben is láthattam, ami egy teljesen más éneklési stílust jelentett. Szerintem kifejezetten szép az operett hangszíne Attilának, Tom Miggles-ként pedig szintén szórakoztatóan humoros, illetve elbűvölő is tud lenni.
Legutóbb pedig a Queen koncerten láttam, illetve egy kispesti koncerten. Előbbin a karakternek megfelelően vad és gonosz figurát hozott, utóbbi eseményen meg olyan Atis volt. Pörgős, vicces és nagyon bolond. :D
Mindent összevetve, egy rendkívül sok arcú művésznek tartom, pedig hozzá kell tennem, elég sok lemaradásom van vele kapcsolatban, még jó, hogy Rana barátném felkarolt és elindította a "Csengeri Attila" képzést részemre. :D
Magánemberként pedig nagyon közvetlen, segítőkész és igazán kitartó, hiszen nagy erőfeszítések árán ugyan, de a nevemet is sikerült megtanulnia. :P (Nem ezt a mesmerized-t, ezt senki meg se próbálja, hanem a Nikit :D )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése